Józsefvaros Anno - Ludovika Akadémia
Csütörtök, 2016/12/08, 17:05:04 | Üdvözöllek Vendég | Regisztráció | Belépés

Ludovika Akadémia













  A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia (latinos nevén: Ludoviceum), röviden csak Ludovika vagy Ludovika Akadémia a magyar katonai felsőoktatás legmagasabb képzési szintjét nyújtó intézménye volt az 1945 előtti Magyarországon. Az intézmény 1836-ban elkészült monumentális főépülete Budapest VIII. kerületében, a Ludovika téren áll, Pollack Mihály tervei alapján épült klasszicista stílusban.











  A Ludovika rendeltetése az volt, hogy a hadköteles kort még el nem ért (14-17 éves) önkéntesen jelentkező ifjakat tényleges állományú tisztekké képezze ki, illetve a ténylegesen szolgáló honvédtiszteknek teremtett lehetőséget a hadtudományok terén felsőfokú tanulmányok végzésére.

  A tisztképző oktatásnak 4 évfolyama volt. Évente 90 növendéket vettek fel, ezek közül 34-et magánalapítványok kamataiból láttak el; 10-et az állam költségén képeztek ki; 23 növendéket egész fizetéses (600 Ft.), 23-at pedig félfizetéses (300 Ft.) helyre vettek fel. Azokat a kadétokat, akik a tanulmányaikat kielégítő eredménnyel végezték el, a magyar királyi honvédséghez hadapródokként sorozták be, a kitűnő eredménnyel végzett növendékek hadnagyi rangot kaptak.













   A Ludovika Akadémia felállítását az 1808. évi országgyűlés mondta ki, a VII. törvénycikkbe cikkelyezte be. Nevét Habsburg–Estei Mária Ludovika magyar királynéról, I. Ferenc király harmadik feleségéről nyerte, aki koronázási tiszteletdíjából 50 000 forintot ajánlott föl építésére.
Híres magyar katonatisztek tanítottak a Hadiakadémián, úgymint Werth Henrik, aki 1926-tól parancsnoka is volt.



  A II. világháború után az épületet pusztulni hagyták. Az 1996 óta működő Magyar Természettudományi Múzeum kiállítási épületében eredetileg a Ludovika fedett lovardája volt, majd az Alfa Mozi üzemelt benne, amely 1992-ben leégett. A Ludovika főépületét az ELTE Természettudományi Karának egyes tanszékei használták, rendkívül lepusztult állapotban. A ma már felújított déli szárnyban jelenleg a Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium működik. A fedett lovarda (felújítva) és a főépület (részben felújítva) a föld alatt jelentősen kiterjesztve és összekötve ma a Magyar Természettudományi Múzeumnak ad otthont.

Részletek és forrás: Wikipédia















Filmek:



A katonai akadémia felvételi alapszabályai



  Az I. világháború után a trianoni békéhez és új felvételi elvekhez, keretszámokhoz valamint az új, szakfőiskolai típusú négy éves képzéshez kellett alkalmazkodni. Az alapvető változást a létszámnak a békeszerződésben való maximálása jelentette, az 1920-as évek első felében mégsem volt nehéz bekerülni a Ludovikára. A társadalom kiábrándult a katonatiszti foglalkozásból, így túljelentkezéssel nem kellett számolni.1 Az akadémista állomány létszámát évente a honvédelmi miniszter határozta meg, de az engedélyezett létszámot az 1920-as évek elején nem sikerült kitölteni. Gyakori volt az is, hogy szülői kérelemre vagy elbocsátással távozott tanévente több akadémista is.2 A helyzet az 1930-as évekre változott csak meg. A tiszti pálya ekkorra azért jelentett rendkívüli vonzerőt, mert a háborús trauma helyett az elvett területek visszaszerzésében való bizakodás gondolata töltötte el a társadalmat, valamint azért, mert a világgazdasági válság felértékelte a sokak számára ingyenes képzési lehetőséget: „…Ránk teljes ellátás, ingyen tanítás, tiszteletben tartott egyenruha és biztos jövő várt. Nem csoda, hogy a felvételre jelentkezők szinte emberfeletti erőfeszítéseket tettek a bekerülésre.”3 A források a pályázók magas számáról írnak, s arról, hogy a Ludovikára volt a legnehezebb bejutni. A szülők gyakran előrelátásból előjegyezték fiaikat karpaszományosi helyre, csapatszolgálatba, mert a csapattól könnyebben be lehetett jutni az akadémiára.4 A katonatiszti pályaválasztás a mielőbbi kereset, a család támogatásának reményével függött össze, s a hivatásos tiszti pálya az álmok valóra válását jelenthette sokak számára.
    A felvételi eljárás alapját a monarchikus hagyományok képezték. Államköltséges, alapítványi vagy fizetéses helyeket lehetett elfoglalni. Az államköltséges helyek aránya azonban – a Monarchia korának gyakorlatával ellentétben – megnőtt: 70-80%-ot tett ki.5 Részben azért történt ez így, mert az alapítványi helyek további fenntartásához már kevésnek bizonyultak azok az alapítványok, amelyek a világháborúban folyamatosan értéktelenedtek el. Részben azért, mert az állam szembenézett azzal a ténnyel, hogy a világháború sikertelensége csökkentette a katonai szakma presztízsét, s a jelentkezők bázisát képviselő középrétegek ha tudnának is, de nem akarnak ennyit fizetni gyermekeik tanulmányaiért, hiszen nincs biztosíték arra, hogy azok meg is tudnak majd élni ebből a szakmából. Az államköltséges helyekre 5 társadalmi csoport gyermekei jelentkezhettek:

    •     a m. kir. honvédség tényleges és nem tényleges, volt hivatásos, illetve rokkantsági ellátást kapó tisztjei, lelkészei, tisztviselői;
    •     a legalább 10 éven át tényleges katonai szolgálatot teljesítők;
    •     a legalább 10 éven át udvari vagy állami tisztviselői szolgálatot teljesítők;
    •     a legalább 10 éven át törvényhatósági tisztviselői szolgálatot teljesítők;
    •     a legalább 10 éven át köztisztviselőként dolgozók.

Az ilyen családokból jelentkezők közül is többen elsőbbséget élveztek:6

    •     akiknek az édesapjuk a háborúban esett el;
    •     akik apátlan árvák voltak;
    •     akik anyátlan árvák voltak;
    •     akik harctéri vagy katonai szolgálatban megrokkantak fiai voltak;
    •     akiknek az édesapjuk legalább két évig szolgált a harcvonalban.

    Az államköltséges helyekre pályázó ifjak közül az államfő választotta ki a legérdemesebbeket. A felvételkor nyilatkozniuk kellett a szülőknek, hogy önként nem veszik ki fiaikat. Ha az államköltséges helyen lévő akadémisták szüleik akaratából vagy önként mégis távozni akartak a Ludovikáról, vissza kellett fizetniük a rájuk fordított képzési költségeket. Ez nem volt kevés, hiszen az ellátást, a ruházatot és a fehérneműt, a lakhatást mind ingyen kapták, csak a tan- és iskolaeszközökért kellett éves tandíjat fizetniük. A tandíj az 1922–1923-as tanévre 2000 korona volt, ezt a teljes árváknak nem kellett megfizetni, a többi államköltséges akadémistának 10 egyenlő részletben, de az egészségügyi szabadság idejére nem volt tandíjfizetési kötelezettség. A fizetéses helyeken lévő akadémisták után a tandíjon felül az ellátási díjat is meg kellett fizetni. Ennek mértéke az 1922–1923-as tanév első félévében 50.000 korona, második félévében 60.000 korona volt. Az utolsó évben egyenruha- és felszerelési díjat is kellett fizetni; ha nem avatták fel hadnaggyá az akadémikust, visszatérítették ezt a díjat. Akik nem fizettek időben, azokat a következő hónapban elbocsátották.7
    A felvétel feltételei az alábbiak voltak: 8

    •     a „magyarhonosság” (illetőségi bizonyítvánnyal volt igazolható),
    •     a fegyveres szolgálat életpályául választásának elhatározása (felavatás előtt 20 év tényleges szolgálat vállalását kellett aláírniuk),
    •     az érettségi (igazolásához az iskolai és az érettségi bizonyítvány kellett),
    •     a betöltött 17-20 év (születési anyakönyvi kivonattal volt igazolható),
    •     kifogástalan erkölcsi magaviselet (ezt erkölcsi bizonyítvánnyal kellett igazolni),
    •     testi alkalmasság (katonaorvosi bizonyítvánnyal lehetett igazolni, de a felvételire való elutazás előtt még egy honvédorvosi vizsgálaton kellett részt venni),
    •     ha már honvédségi kötelékben volt, nyilatkozatban le kellett mondania illetményéről és rendfokozatáról,
    •     kötelezettségvállalás a tandíj befizetésére, a miniszteri felvételi döntés elfogadására, idő előtti kilépés esetére az igénybe vett ellátás költségeinek visszafizetésére (ezek a kitételek a felvételi folyamodványban szerepeltek).

    A fent megnevezett dokumentumok mellett más iratokat is lehetett, illetve kellett csatolni. Ilyen volt a nemesi oklevél, államköltséges hely esetén az igényjogosultsági bizonyítvány, a himlőoltási bizonyítvány, a vagyoni helyzetet és a családi állapotot igazoló hatósági bizonyítvány, az apa vagy gondviselő „kommün alatti magatartására vonatkozó” okmány, valamint a polgármesteri hivatalok által kiadott szegénységi bizonyítvány bélyegmentesség (illetékmentesség) esetén. Az iratokat akkor kapták vissza a felvettek, amikor hadnaggyá avatták őket.
    A felvételi eljárás a meghirdetéssel és a kérvények benyújtásával kezdődött. A felvételi vizsgára behívták valamennyi megfeleltet, ez a szám az 1930-as évek elejére kb. 1000-1200 főre nőtt. A háttér kiértékelése után 200-300 főre csökkent a felvételizők száma, az orvosi vizsgálat után pedig mintegy 100-120 fő maradt. Közülük a polgári életből jöttek vettek részt a felvételi vizsgán, ahol magyar és német nyelvből, földrajzból, történelemből, mennyiség- és természettanból, vegytanból és ábrázoló mértanból kellett számot adni a tudásról, akárcsak a Monarchia idején. A főreáliskolákból érkezett ún. cőgereknek csak orvosi vizsgálaton kellett átesniük, sem írásbeli, sem szóbeli felvételi vizsgát nem kellett tenniük. A felvételi vizsga eredménye 3 féle lehetett: felvétel, fél évre szóló próbafelvétel, illetve elutasítás. Az 1930-as években a tényleges tudás helyett inkább a testi edzettség lett az értékmérő. Gömbös Gyula az addig apáról fiúra öröklődő katonatiszti hivatást másképp képzelte el. A középosztálybeli jelentkezőknek, a parasztoknak az addiginál nagyobb teret biztosított: „Szögletes fejű parasztgyerekekkel fogom felfrissíteni a tisztikart.” 9 A felvettekről így ír Eszenyi László10: „Azt gondolná az ember, hogy a több mint ezer vizsgázóból felvett talán 100 fiatalember a magyar ifjúság krémjét képviselte. Nem egészen így volt. Hiába kerestem … a felvettek között … egy tisztajeles tanulót: nem került be. Viszont akadtak … szép számmal közepes vagy éppen gyenge tanulók. Egyszer – jóval később – ezt szóvá is tettem, de századparancsnokom nem a protekcióval magyarázta a dolgot, hanem félvállról csak azt felelte, hogy a Ludovika nem a ’kiválóak iskolája’. Azt … határozottan állíthatom, hogy az akadémiára nem csak protekcióval lehetett bekerülni.” Ahogy egy visszaemlékező írja: „megsemmisültek a származás hozta sallangok”.11
    A kialakult felvételi rendet a II. világháború változtatta meg, 1942 őszétől némileg módosítva a felvételi feltételeit, menetét és a felvételi vizsgát is.12 Ettől kezdve csak alapítványi és főleg államköltséges helyekre lehetett jelentkezni, a fizetéses helyek megszűntek. A korábbinál fontosabb lett a hűség, a származás, a politikai megbízhatóság. Ezért a felvétel feltételei közé bekerült a tiszta keresztényi származás nagyszülőkig bezárólag való igazolásának kötelezettsége, valamint az, hogy visszafoglalt területekről is lehetett jelentkezni, amennyiben a jelentkező igazolta a trianoni határok életbe lépése előtti magyar állampolgárságát és a „megszállás alatti helyes magatartását”. A felsoroltak mellett még egy változás figyelhető meg: a testi épség mellett a „lélekben ép” kifejezés megjelenése, amely ugyancsak a rendszerhez való hűséget feltételezi. Kevésbé szigorúan nézték a testmagasságot: már a 160 cm magas jelentkezők pályázatát is elfogadták. A felvételi vizsga egyszerűbb lett: nem az általános műveltség meglétét vizsgálták már, hanem csak a csapat számára való alkalmasságot. Így helyesírásból írásbeli vizsga volt; mennyiségtanból, természettanból, Magyarország természetföldrajzából, világtörténelemből és ábrázoló geometriából szóbeli vizsga; de a legfontosabb vizsgaelemek a gyakorlati tárgyak voltak – az atlétika, a torna, az úszás, a kerékpározás. A „megszállt területekről” érkezetteknek azonban különbözeti vizsgát kellett tenniük. A felvétel menete annyiban változott, hogy a háborús időszak alatt a polgári életből jötteknek az első év egy részét a felvételi vizsga utáni besorozás alapján karpaszományosként a csapatnál kellett tölteni, s a csapattest parancsnokának értékelése után döntött a Ludovika parancsnoka arról, hogy akadémista lehet-e a jelöltből. Aki nem kapott a csapattest parancsnokától legalább „jó” minősítést, karpaszományosként köteles volt folytatni a csapatbeli életét két éven át. Akit az akadémiáról elbocsátottak, ugyanígy kellett szolgálnia. A felvételi rendnek ez a végső változata a kiképzés gyorsítását célozta.
    A Horthy-rendszerben az akadémikusok vallási megoszlása a Monarchia korához képest lényegesen nem változott. A római katolikusok alkották a legnagyobb csoportot 60-80%-os számarányban. A reformátusok és az evangélikusok mintegy 20-30%-ot tettek ki. Görögkeleti és unitárius vallásúak továbbra is elenyésző számban vettek részt a képzésben. A szülők lakhelye szerinti megoszlás azonban mutat az 1918 előtti helyzethez képest változást: a budapesti lakóhelyű szülők gyermekei egyre nagyobb arányban kerültek be a Ludovikára. Az 1920-as évek elején kb. 20% volt, a későbbiekben 40-60% lett a számarányuk. Az elszakított területen születettek számaránya a korszakban 30-40% volt, s ez nem elhanyagolható adat, mivel a két világháború közti katonatiszti nevelés a revíziót alapcéljának tekintette. A személyükben, családjukban is érintett akadémisták ideális alanyai lettek a revíziós nevelési célnak. Az akadémisták iskolai előképzettsége gyökeres elmozdulást mutat a Monarchia korához képest. Már nem főként a gimnáziumokból, hanem mintegy 50%-os részben a katonai főreáliskolákból, a további mintegy 50%-os részben a polgári életből (elsősorban gimnáziumokból) jelentkeztek a felvételre. A II. világháború előtt és alatt az ún. cőgerek, vagyis a katonai főreáliskolából érkezettek számaránya kevesebb, kb. 40%-os lett, mivel több tisztet kellett képezni, ám a katonai főreáliskolából jöttek száma a két magyar főreáliskola befogadóképessége miatt kevésbé volt növelhető, mint a számos polgári középiskolából jötteké. A szülők társadalmi helye szerinti megoszlás tekintetében a Monarchia korához képest nem történt különösebb változás, továbbra is az államigazgatási és gazdasági tisztviselők gyermekei vettek részt a legnagyobb számarányban a képzésben: 40-60%-ban, noha a korszak végére a hivatásos és nyugalmazott katona-, csendőr- és rendőrtiszti réteg gyermekei már kb. ugyanolyan arányban voltak jelen a képzésben, mint a tisztviselőkéi: kb. 40%-ban. A harmadik nagyobb csoportot az orvosok, mérnökök, gyógyszerészek, ügyvédek gyermekei képezték: ők kb. 6-9%-ot tettek ki. A földbirtokosok, kisiparosok, kiskereskedők gyermekei a negyedik helyen álltak, 3-5%-kal.13 Munkás, arisztokrata vagy nagytőkés fia továbbra is csak elvétve jelentkezett a katonai képzésbe.















    A Ludovika bemeneti szabályozása tehát egy jól átgondolt és társadalmi hatását tekintve is körbehatárolt rendszer volt. A dualizmusban és a két világháború között is az egzisztenciájukban is az államhatalomhoz kötődő középrétegek számára biztosította a további megélhetés lehetőségét. A katonatiszti pálya iránti érdeklődés egyre nőtt az 1872-es induló tanévhez képest, s csak a történelmi-társadalmi traumát jelentő világháborús vereség után volt jellemző az érdeklődés időleges hiánya. A leendő katonatisztek számára ingyenes vagy támogatott képzés és ellátás juthatott, avatásuk után pedig biztos megélhetés és társadalmi elismertség. Cserében a rendszerhez való hűséget és az államért szükség esetén folytatandó harcot várták el tőlük. A kialakított bemeneti szabályozás megfelelt az állam és megfelelt a katonatisztképzést igénybe vevő középrétegek számára.




Miklós Zoltán

Forrás: zmne.hu
















És 2011-ben