Józsefvaros Anno - Lepter épületlakatosgyár
Vasárnap, 2016/12/11, 05:06:29 | Üdvözöllek Vendég | Regisztráció | Belépés

Lepter épületlakatosgyár














   Teljes nevén: Mű és épületlakatos, vasszerkezet és görredőnygyár.  Lepter János (1855–1934). Szepesstrázsai születésű budapesti műlakatos mester. Szepesszombatban Kuszman Jánosnál tanult, utána Eperjesen vállalt munkát, majd Bécsben dolgozott. Onnan visszatérve Svadló Ferenc üzemében művezető lett, majd 1885-ben önállósította magát, később üzemét gyárrá fejlesztette.

  A Lepter gyár épülete jelenleg, a Szilágyi utcában található. Azért is írom, hogy jelenleg, mert kétféle redőnyzárat találtam, mindkettő egyértelműen a Lepter János nevet viseli, viszont az egyiken a Szilágyi utca, a másikon viszont az Asztalos János út van feltüntetve. Hogy melyik épület volt az az Asztalos János úton, vagy melyiknek a helyén állt régen a gyár, még nem tudom és azt sem, hogy melyik volt előbb.

   A Szilágyi utcai épületet szépen felújították, jó állapotban van. Ami egyből szembetűnt nekem, az az volt, hogy maga az ház jellege, kísértetiesen hasonlít a Jungfer gyáréhoz, oly annyira, hogy azon állt eredetileg egy fém szobor, ami egy nagyméretű kovácsot ábrázolt, ezen pedig egy kőszobor van szintén. Amíg a Jungferé nem maradt fent, a Lepteré viszont a homlokzat közepén, máig látható.

 Mindkét épületet szép kovácsoltvas remekművek díszítik,  csak a Lepterén van két kovácsoltvas erkély is, angyalfejekkel.









A kétféle redőny:











És a Szilágyi utcai Lepter gyár: