Péntek, 2018/06/22, 20:05:23 | Üdvözöllek Vendég | Regisztráció | Belépés

A Pártház 2017.-ben

 

 

 

 

  

  A Pártház és a mellette lévő Úttörőszövetség épülete, a volt DISZ székház, melyek szinte összenőttek, mint két szerelmes pár, úgy látszik pusztulásukban is kéz a kézben járnak, hogy sorsukban osztozzanak.

  A két épület, 2017. őszére hasonló képet mutat, mint 1956-ban, az ostrom idején. Olyannyira a forradalmi őszi hangulatot idézik, hogy szinte már csak a holttestek hiányoznak belőlük és  környékükről.

  Ilyen állapotban akár egy hiteles filmet is lehetne forgatni a helyszínen, még különösebb díszletek sem kellenének hozzá, csupán bútor, néhány földön fekvő sebesült, halottak  és mehet is a forgatás.

 A viccet félretéve, a két épület gyakorlatilag, már leginkább a bontásra vár. ( Megtörtént ) Az épületek nyílászáróit lelemezelték, de a földszinti ablakokból készült fényképekkel adhatok némi ízelítőt a bennük uralkodó állapotokból. ( Úgy látszik érdemes volt feltenni a képeket, mert 2018, januárjában végre kitakarították. )

 A pártház mostanában lelkes mozgalmárok nosztalgia helye lett. A fémlapokra különböző munkásmozgalmi idézeteket firkáltak, és 2017. halottak napjára kikerült a bejárati ajtót fedő fém lapra egy koszorú is, melyen mondhatni kétértelmű szöveg volt található:

"Mártírok a Hazáért"