Józsefvaros Anno - Elfelejtve 1. - Lyka sírbolt
Hétfő, 2016/12/05, 03:20:35 | Üdvözöllek Vendég | Regisztráció | Belépés

Elfelejtve 1. - Lyka sírbolt







  A Fiumei úti temetőben található a Lyka család sírboltja. Eredetileg zöld színű öntöttvas síremlék, de manapság, már, csak a rozsda emészti és összedőlés fenyegeti, ezt a szépen kivitelezett síremléket. 2002-ben terv született a restaurálására, de eddig semmi sem történt, pedig, ha nem tesznek semmit, a jelek szerint, túl sok nem marad belőle. 


  Ki is volt ez a Lyka Anasztáz?


  A múlt századi Budapest görög származású családja közül az egyik legtekintélyesebb a Lyka-család volt. Történetük több mint két évszázadot ölel át, s leszármazottaik ma is köztünk élnek. A dinasztia alapító  tagja Lyka Demeter 1737-ben született Észak-Görögországban, Moschopolisban.

  Legsikeresebb fi  a, Anasztáz üzletember  volt (előbb lengyelországi, varsói vállalkozásokban volt érdekelt, bőrkereskedelemmel  foglalkozott, majd visszatért Magyarországra,  Pestre, ahol bőrgyárat alapított. 1830-ban felvették a pesti, 1833-ban a budai polgárok közé, tekintélyes emberré vált. Fölös tőkéjét főleg házingatlanokba fektette,  az  akkor  épülő Újlipótvárosban. Saját maga részére 1844-ben a Színháztér (Vörösmarty tér) és a Harmincad utca sarkán a neves építésszel Hild József el egy kis háromemeletes  palotát építtetett , melyet  több mint száz évig  utódai laktak. 

  Lyka Anasztáz érdekes módon akarta megörökíteni emlékezetét. 1847-ben nagyobb összeget ajánlott fel közcélokra  a városi  tanácsnak, cserébe csupán annyit kért, hogy  róla nevezzék  el  a Színházteret. Terve  – mint tudjuk – nem  sikerült, az ajánlatot a tanács visszautasította. Lyka Anasztáz első feleségét Lengyelországból hozta  magával,  ő azonban korán meghalt. Egyetlen gyermekük született, György. Második felesége Portofelio Mária volt, bőrgyára vezetőjének legkisebb leánya. Hét gyermekük született: Demeter, Katalin, Miklós, Emil, István, Sándor és Julianna. Anasztáz 1871-ben hunyt el, felesége négy évvel később. Utódaira  tizenöt pesti bérpalotát hagyott, végrendeletében azonban kikötötte, hogy a négy háznak pusztán a hasznát élvezhetik, a tulajdonjogok a megszületendő törvényes unokákat illetik. 

 Forrás: Haupt Erik cikke





És most lássuk, hogy néz ki a családi sírbolt, 2011. őszén:
































Aki még meg akarja nézni, annak sietnie kell, ugyanis napról, napra romlik az állapota. Több öntöttvas oszlopa is kidőlt már, körbe is kerítették, túl nagy jövőt nem lehet jósolni neki, mert aligha fogják hamarosan felújítani.