2017. június 24.-én este, leszálltam egy kicsit körülnézni az alvilágba. Már régebben is szerettem volna, csak nem nyílt rá lehetőségem, most pedig ismét adott volt az alkalom.
 Aznap este ugyanis látogatható volt a Munkásmozgalmi Pantheon, ahová eddig ritkán tudtam bemenni.

   Emlékeim szerint, az első eset az volt, mikor egy osztályfőnöki óra keretében csoportosan meglátogattuk az addig ilyenformán ismeretlen kommunista, akkor még "nagyjaink" emlékhelyét. A hatás gyerekként döbbenetes volt. A tananyagból ismert és a  közterületek hírességeinek hamvait tartalmazó, nagyméretű urnák látványa tárult a szemünk elé. Már lassan ismerősként találkoztunk valamennyivel. Hiszen ki ne énekelte volna a dalt, hogy: Kimszesek vágtak hajdan e tájnak, élükön Ságvári járt..., most pedig Ságvári urnája előtt álltunk. A történetét is jól ismertük, hiszen alaposan megtanították nekünk. Vagy ki ne hallott volna a Szabó Ervin könyvtárról, Korvin Ottóról, Frankel Leóról, Szőnyi Márton hős partizán ejtőernyősről, Braun Éváról, akit 1945-ben a nyilasok kivégeztek, csak, hogy néhány akkori híresebb nevet említsek. ( Érdekes, hogy a nagy vezérnek, Rákosi Mátyásnak, nem adatott hely a régi harcostársak között, már akkor sem. Neki csupán egy csupasz betonfülke jutott a Farkasréti temető egyik falában.)

  Álltunk ott és bámultunk megdöbbenve a pillanat és a hely hatásától. Mert elég érdekes, mondhatni nyomasztó hangulata van. 

  A főbejárat ajtajai két oldalán az itt eltemetettek neveit lehet olvasni, már amelyik még látható. Amint belépünk, a felső szint központi termébe, a falakon hirtelen rengeteg urna tárul elénk, jobbra és balra pedig lépcsősor vezet az alvilágba. Ha lemerészkedünk,  ismét egy központi terembe érünk, ahol mindkét oldal telis-tele van az elhunytak urnáival.  Innét szintén kétfelé ágazik az út, mindkettő egy hosszabb folyosó, melyet egy-egy szocreál jellegű dombormű zár le. Ezekből a folyosókból, kisebb fülkék nyílnak, 3-3 darab minden folyosó két oldalán, vagyis 12 darab van belőlük összesen.

  A mellékhelységek jobbára üresek, az egyikben egy sarokban található pár urna, de sohasem telt meg a szint. A legutolsó temetés, ahogy láttam, 2009-ben történt. Kreutz Róbert özvegyét helyezték el itt. A rendszerváltás után, pedig többet is elvittek innen, hogy áttemessék őket máshová. 

   Az alsó szinten meglehetősen nyomasztó tartózkodni, a sok üres polc látványa, mintha azt az érzést keltené az emberben, hogy neki is jut még nemsokára egy szabad hely. A levegő dohos, a nedvesség már évek óta jelen van, kiüt a falakat takaró márványlapok felületén. A hely hatását pedig tovább fokozza a sok fekete urna, a száradt koszorúk és régi szalagok látványa.

  Minden esetre nagy élmény volt ismét egy sétát tenni korabeli nagyjaink között, ha valakinek lehetősége lesz rá, pártállástól függetlenül, semmi képen ne hagyja ki.

A felső szint központi terme:

És az alvilágé:

Valamint a két fal urnái:

A jobb oldali folyosó és fülkéi:

És a baloldalié:

Az utolsó ide temetettek:

Néhányan a sok közül: