Szülei vándor színházi társulattal járták az országot, mikoris Losoncról tartottak Rimaszombat felé, s várandós édesanyja Rimaszombat első lakóházában, Marczel József csizmadia-mester házában, hozta világra leányát, Reindl Ludovikát. Gyermekkorában vidéki társulatokban ismerkedett a színészmesterséggel. Először 1856. április 22-én, hat évesen lépett színpadra az esztergomi Fürdő Szállóban.[3] Játszott Szabadkán és Debrecenben is, de főként a fővárosi színházakban szerepelt.1865-ban kötött házasságot Blaha János (Jan Blaha) cseh származású osztrák katonával, aki ugyan magyarul nem tudott, de felismerte az ifjú színésznő tehetségét s karrierjét egyengette. Hálából neje élete végéig viselte nevét.
1866-ban Debrecenben szerződtették, 100 ezüstforintos fizetéssel. Bécsi vendégjátéka ismertté tette őt az osztrák operettvilág körében. A Carelteather szerződtetni szeretett volna, ám Blaháné visszautasította az ajánlatot, azzal az indokkal, hogy ő magyar magyar színésznő akar maradni. 19 éves volt, mikor férje elhunyt. Két évvel később Szigligeti Ede szerződtette a Nemzeti Színházhoz.
1901. március 2-án Széll Kálmán a Nemzeti Színház örökös tagjává nevezte ki.
Utoljára 1923-ban lépett színpadra a Városi Színházban, a Népszínház nyugdíjasai tiszteletére rendezett ünnepségen, de itt nem énekelt. A filmezéstől idegenkedett, zavarta a hangnélküliség, az erőteljes maszkírozás, a mozdulatok groteszksége. Visszavonulását követően egyszer mégis kamera elé állt. 73 éves korában az Országos Színészegyesület örökös tagjává avatta. Tulajdonképpen 1914-től visszavonultan élt, nővérével, majdan Manci nevű kis unokájával, balatonfüredi házát eladva, az ún. "Szelényi"-házban levő lakásában. Agyára húzódó betegsége egyre erősödött, szervezete legyengült, többnyire a lakásában élt. 1925. szeptember 25-én ünnepelte meg a 75. születésnapját, cigányzenekar adott szerenádot, ám a nagyasszony hamar elfáradt, s visszavonult. Ablakából hosszan nézte egykori színházát. Egy végzetes tüdőgyulladás vette le végleg a lábáról, amiből fölépült ugyan, de ágyhoz kötötten élt attól fogva haláláig. 1926. január 18-án, 76 éves korában hunyt el a színész "Nagyasszony" tüdőgyulladásban. Örök nyugalomra helyezték 1926. január 20-án délután 3 órakor a Kerepesi temetőben.
Forrás: wikipédia
A páholyok, a földszint s a karzat közönsége, kétszázezer gyászoló, szomorú ember közt Blaha Lujza temetésén. Blaha Lujza temetésén közel kétszázezer ember szorongott a pesti utcákon, a Nemzeti Színház körül. Öregek, fiatalok, fejkendős asszonyok és elegáns divathölgyek, munkások és cilinderes urak, gazdagok, szegények; kétszázezer gyászoló szomorú ember. Mi az, ami ellenállhatatlanul ide vonzotta őket:
Egyiket-másikat megkérdeztük. A gyalogjáró szélén öreg, remegő fejű
bárány prémsapkás ember áll. Hetvenéves lehet. Szótlanul elgondolkozva
szívja hosszú szárú pipáját. A körülötte állók jobbra-balra lökdösik, de
az öreg nem szól semmit.
- Milyen emléke van Blahánéról? Kérdezem az öreget.
- Sok…Rengeteg sok. Imádtam a színpadon, imádtam az életben…nem is volt az
asszony…Angyal volt. Aranyból volt a szíve. Szerette a magyart…Én
katonaember vagyok. Mint aktiv őrmester mentem nyugdíjba…Hej, mi
katona emberek, hogy szerettük Blahánét…Emlékszem, a fotografiája ott
állt a laktanya ügyeletes szobájában..
De ő is szerette a katonákat. Egyszer például olyan dolgot csinált meg két magyar katonáért, amilyenhez hasonló még nem fordult meg….Bécsben vendégszerepelt. Az előadáson jelen volt a király is… Másnap úgy volt, hogy agyonlőnek két huszárt…a király ítélte őket halálra…Nem volt kegyelem….Blaháné előadás közben letérdepelt a sugólyukhoz és összetett kezekkel a király páholya felé fordult és énekelt:
- Megmondanám a királynak magának, Bocsásson meg annak a két huszárnak.
A király azonnal kegyelmet adott. Ez igazi hazafias dolog volt.
Az öreg tovább szítta pipáját. Fejét előredugta, figyelte a ravatalt és mondogatta:
- Nagy kár ezért az asszonyért….De hiába, a mi korunk jön...megyünk mindnyájan…
1926 márc.
Forrás:huszadikszazad.hu
Blaha Lujza 1926-ban hunyt el, de síremlékét, csak 1929-ben állították.
